2013. november 30., szombat

Plátói szerelem

3.rész

-Lányom! Te mi az istent csinálsz???? Miért nem vagy még az ágyadban???- kérdezte Mirától morcosan az apja
- Hát tudod az ugy volt.....- habogott Mira
- Mars a szobádba!!! MOST!!!- üvöltötte az apja
A lány felszaladt a szobájába, gyorsan átöltözött a pizsamájába, majd azzal a lendülettel be is vetette magát az ágyába. Alig telt el pár perc a lány már aludt is.

-CSAJSZIIII!!!!!! ÉBRESZTŐŐŐ!!!! HASADRA SÜT A NAP!!! - ébresztette Mirát a barátnője
- Mi? Miért? Még csak reggel nyolc óra! - kérdezte a lány
- Mert imádlak és megengedem, hogy elgyere velem vásárolni. - hangzott rá a válsz
- Oks benne vagyok! Úgyis cipőt akartam venni! - pattant ki az ágyból,
majd odarohant a szekrényéhez felkapta a naciját meg egy kötött pulcsit majd belebujt a bakancsába.
- Mehetünk! - mondta
- Részemről is!
Azzal a két lány elindult, le a lépcsőn, ki a konyhába ahol Mira hagyott egy cetlit az anyjának, hogy: "Kiarával plázába mentünk, majd jövünk, ne keress!!" majd átmentek a nappalin és ki az utcára. A buszmegállóban Mira faggatni kezdte a barátnőjét a tegnap esti bulival kapcsolatban de az semmit sem mondott azon kívül, hogy "semmi".
A buszon érdekesebbnél érdekesebb emberek utaztak. De volt köztük egy férfi aki egész úton őket bámulta. Hosszú ősz haja volt és dőlt belőle az alkohol tömény szaga. Mira vetett rá egy pillantást és amilyen gyorsan ránézett, ugyan olyan gyorsan le is vette róla a szemét. Amint leszálltak a buszról a két lány elindult a pláza felé. Amint beértek Kiara ismerős arcokat vélt felfedezni a nagy tömegben és szokásához híven oda is rohant hozzájuk egyedül hagyva barátnőjét. Mira szépen leült az egyik kanapéra és megvárta még barátnője végez. Telt-múlt az idő és Kiara még mindig beszélgetett. Mira már ott tartott, hogy feláll és odaszól a barátnőjének, hogy menjenek, de észre vette, hogy valaki őt figyeli. Ez így is volt. Egy fiú nézte őt az egyik üzlet elől. Magas volt és szőke haját elég messziről is ki lehetett szúrni. Mira rá nézett elmosolyodott és mikor a fiú vissza mosolygott rá az gyorsan visszafordult mert érezte, hogy az arca elvörösödik. Ekkorra már Kiara és végzett és leült a barátnője mellé aki csak a lábát lóbálta és vigyorgott.
- Na ez mi volt? Csak pár percre hagylak magadra és te máris bepasizol? . kérdezte kissé kiakadva Kiara
- Attól, hogy szemeztünk egymással az még nem azt jelenti, hogy a pasim. Világos?! - válaszolt Mira
Majd hátra fordult, hogy még egy gyors pillantást vetessen a fiúra de az akkora már eltűnt a bolt elől.
A két lány elindult a cipős bolt felé ahol Mira kiválasztott magának egy színes converse cipőt.
-Ezt szeretném! Szerinted milyen?- kérdezte izgatottan a barátnőjétől 
- Nem túl színes egy kicsit? - kérdezte vissza a lány
- Nem! Pont olyan mint én. Én is ilyen színes egyéniség vagyok!
- Mondjuk ez igaz. - vágta rá határozottan Kiara.
Azzal  Mira visszatette a dobozába és oda ment a kasszához.
- Másvalamit? - kérdezte az eladó
- Nem köszönöm. - válaszolt a lány
- Akkor 30 font lesz!
Mira oda adta a pénzt, elköszöntek és kimentek az üzletből.



2013. november 3., vasárnap

2.rész

Amint Hayley háza elé értek a lányok, már hallották a dübörgő zenét. Hayley izgatottan várta az ajtóba a két lányt. Amint meglátta őket hangos őrjöngésbe kezdett, és ez a két lányt eléggé meglepte.
Ahogy beértek a házba Kiara orrát egyből megcsapta a cigi és az alkohol tömény szaga. A napaliba táncoló fiatalokat lehetett látni, de a lányok semmilyen ismerős arcot nem véltek felfedezni. Bár ez nem meglepő mivel Hayley ismerősei, hogy is fogalmazzak....elég érdekesek voltak. De a lányokat ez egy cseppet sem érdekelte! Ők is bementek a napaliba a többi srác közé és elkezdtek táncolni. Pár perc múlva már Hayley is ott állt mellettük két pohárral a kezében.
- Tessék!-mondta
- Mi van benne?- kérdezte kissé meglepődve Mira.
- Wiskey!- hangzott a válassz.
Kiara amint ezt meghallotta, egyből a pohár felé nyúlt.
- Köszöntem!- vágta rá és kivette a poharat unokatesója kezéből és folytatta tovább a táncikálást.
- Figyu Hayley! Én nem igazán szoktam piálni.... - mondta kissé félénken Mira. De ez már késő volt mert Hayley a lány kezébe nyomta a wiskey-vel teli poharat.
- IDD MEG! MOST!!! - kiáltotta Hayley, mert a hangos zenétől már saját magát sem hallotta, majd megfordult és kiment a konyhába. Egy óra elteltével Mira már nem bírta tovább a ricsajt és elindult az emeletre, hogy hátha ha bemegy valamelyik szobába ott talán nem fogja hallani a zenét, és egy kicsit le is tud ülni mert a sok állásba már a lába is megfájdult. Amint kinyitotta a fürdőszoba ajtaját furcsa látvány tárult elé. Négy lány félrészeg állapotban  a fürdőkádban fetrengett.
Amint Mira meglátta őket egyből becsukta az ajtót és lerohant vissza a napaliba. Nem kellett sokat gondolkodnia azon, hogy barátnője hol lehet, mert amint leért az emeletről Kiara egy fiúval folytatott elmélyült beszélgetést. Mira odaszólt a lánynak, hogy haza megy, de az mintha meg se hallotta volna ugyanúgy beszélgetett tovább.
      Ahogy kiért a házból sűrű köd csapta meg az arcát. Az őszi levegő a hajába fújt és úgy érezte magát mint egy filmsztár. Felidézte kisgyerekkorát, és a  macskaköves úton csak arra figyelt, hogy kizárólag a kövekre lépkedjen mert ha mellélép akkor leesik, és a vízi szörny leharapja a lábát! Az elmélyült ugrándozásba teljesen elfelejtette, hogy már rég nem az ismer környéken jár, hanem egy sikátorban. Erre csak akkor döbbent rá mikor egy hajléktalan oda szólt neki. Mira gyors pillantást vetett az emberre, majd gyorsan elrohant. Mikor már a saját utcájukba ért egy pillanatra lelassított és megnézte a mobilján az időt. Hajnali kettő, állapította meg, majd újra futásnak eredt mert hirtelen hangos kutyaugatást hallott a háta mögül. Gyorsan elfutott a házuk elé majd berontott a házba. Csörtetve elindult a nappaliba és közben a falat tapogatta a villanykapcsoló után. Mire megtalálta a kapcsolót a nagy hangzavarra az apját vélte felfedezni a lépcső aljában aki eléggé morcosnak tűnt.

2013. október 5., szombat

Jaj, már megint?....

1.rész

- Mira! Figyu! Szerinted, a kék platformomat vegyem fel a suliba vagy a feketét?-kérdezte izgatottan Kiara, aki éppen a cipős szekrényben kereste a másik pár magassarkúját.
Mira vetett egy pillantást a lány öltözékére, és egy határozott mozdulattal rámutatott a feketére.
- Szerintem azt vedd fel! De siess mert ha öt percen belül nem leszel kész, esküszöm, hogy itthon hagylak!
Kiara gyorsan felvette a cipőjét és az ajtó felé indult.
-Várj! Kell a kabátom, mert ahogy elnézem elég hűvös van kint. - de amint ezt kimondta Mira már dobta felé a kabátot.
-Tessék. De most már tényleg induljunk mert elfogunk késni!
Kiara vetett még egy gyors pillantást a tükörbe, megigazította a ruháját, majd egy fejbiccentéssel jelezte, hogy kész és mehetnek.
Amint kiértek a házból hideg őszi levegő csapta meg az arcukat. A sok elsárgult és megbarnult levél recsegve ropogott a lábuk alatt. Mira egész úton azon gondolkozott, hogy barátnője, hogy tud egy ilyen cipőben bármit is csinálni. Megállapította, hogy ő maga semmilyen körülmények között sem fog felvenni egy 16 centis magassarkút, mert ahogy magát ismeri, az első lépésnél kitörné a bokáját.


    Amint az iskola elé értek Mira észrevette Hayleyt(Kiara uncsitesóját) amint épp feléjük közeledik. Megbökte barátnője oldalát aki automatikusan sziszentett egyet és követte a lány tekintetét. Hayley nem hasonlított egyik lányra sem. Vörös hajáról 10 méterről is fellehetett ismerni, egész testét színes tetoválások díszítették és az arcából színesebbnél színesebb ékszerek csillogtak. Ettől függetlenül nagyon kedves, jószívű és aranyos lány volt.
- Sziasztok csajok!
- Szia csajszi! Mi a helyzet? - kérdezte tőle Kiara
- Semmi különleges csak azt szerettem volna kérdezni, hogy van e kedvetek ma este eljönni a házibulimba? - kérdezte kissé félénken Hayley
- Házibuli? Imádom! Persze, hogy ott leszünk! Ugye Mira? - őrjöngött Kiara
- Hát nem is tudom...
- Jaj ne csináld már! Jó buli lesz! - biztatták a lányok
- Hát jó legyen. - majd egy határozott mozdulattal kivette a telefont a zsebéből és megnézte az órát.
- Basszus!
- Mi az? - kérdezték tőle a lányok
- Az, hogy több mint tíz perce becsöngettek!!!
Hirtelen a három lány egymásra nézett és elindultak az ajtó felé. Hayley ment az emeletre a két lány meg maradt a földszinten. Amint a terem elé értek már várta őket valaki. Az igazgató komoran nézett a két lányra, ők meg félénken néztek vissza rá. Már megint elkéstek. Idén ez már vagy a tizedik alkalom lehetett, pedig csak egy hónapja kezdődött a suli. Az igazgató írt két cetlit és a lányok már automatikusan nyújtották felé a kezüket.
- Már megint büntetés? - kérdezték
- Már megint elkéstek? - hangzott vissza a válassz - Tanítás után találkozunk a könyvtárban. Ha megpróbálnak meglógni... maguknak végük. Ezzel sarkon fordult és elindult az irodája felé. A két lány még egy darabig várt, majd bementek a terembe. A tanár éppen a II. világháborús történetét mesélte, amit minden órán elmond és a diákok "nagy érdeklődéssel" figyelik. Amint meglátták a két lányt az ajtóba hirtelen csönd lett. Csak az ajtó halk nyöszörgését lehetett hallani és Kiara magassarkújának kopogását. A tanár vetett egy gyors pillantást a két lányra, megvárta még leülnek a helyükre és folytatta tovább a sztoriját ott, ahol az előbb abbahagyta. A diákok is folytatták tovább a beszélgetést és dobálózást, de a tanárt ez egy csöppet sem érdekelte.
Amikor már a hatodik óráról is kicsöngettek a két lány elindult a könyvtár felé, hogy minél hamarabb elkezdjék a büntetésüket és, hogy minél hamarabb mehessenek haza készülni Hayley házibulijába. A teremben már ott várt rájuk az igazgató aki cseppet sem tűnt vidámnak. Arcáról sugárzott a gyűlölet és a komorság, szürke és fekete öltözékéről pedig a hidegség. Mirának ettől felállt a szőr a hátán. Soha senkitől sem félt még úgy, mint ettől az embertől. Gyorson leültek egy szabad asztalhoz és elkezdték írni a házit. Tíz perc elteltével Kiara észrevette, hogy az igazgató az asztaluk mellett áll és őket figyeli. Megrúgta barátnője lábát aki kissé idegesen nézett a lányra. Kiara biccentett egy kicsit a fejével az igazgató irányába és Mira is elfordította a fejét. Az igazgató elindult feléjük. A két lány ijedten csúszott lefelé a székről. Mire a diri odaért a két lány már szinte az asztal alatt volt.
- Elmehetnek! - mondta kissé szorongva a férfi
A két barátnő értetlenül nézett egymásra.
- Már is? De még csak most jöttünk. - szólalt meg végül Mira
- Nyomás mielőtt meggondolom magam!
Azzal a két lány kimászott az asztal alól, felkapták a táskájukat és rohantak az ajtó felé. Amint kiértek a könyvtárból Mira megállt.
- Én ezt nem értem. - mondta
- Hát én se igazán, de örülj annak, hogy nem kell délutánig bent rohadnod a suliban! - válaszolt Kiara
- Igazad van! Inkább menjünk készülni!
Azzal a két lány elindult kifelé a suliból, hazafelé. Mirának még mindig nem sikerült felfognia azt, hogy az igazgató miután büntetésbe küldi őket hirtelen hazaengedi. Mikor beértek a házba Mirának mintha egy csettintésre elszállt volna minden ami az nap a könyvtárban történt. Ledobta a táskáját a földre és felrohant a szobájába egyből a szekrénye elé. Kiara is követte, bár ő kicsit nyugodtabban állt a dolgokhoz. Megvárta míg barátnője talál valamit és faggatni kezdi. Ez így is történt. Mira kikapott valamit a szekrényből, az ágyra dobta és elkezdett öltözni. Addig barátnője felállt, oda ballagott a szekrényéhez és kotorgálni kezdett.
- Na, hogy nézek ki? - kérdezte izgatottan Mira.
Kiara gyorsan kimászott a szekrényből és a lányra nézett.
- Csodás vagy!- mondta és kissé maga is meglepődött, hogy barátnője aki sose vesz fel olyan ruhát ami nem takarja a lábát, most egy teljesen rövidke kis szoknyában állt előtte. Megállapította, hogy a lánynak igazán szép lábai vannak.
- Biztos? Nem szeretnék hülyén kinézni.
- Igen biztos! Gyönyörű vagy higgy nekem. - vágta rá és vissza fordult, kivett egy miniruhát a szekrényből és felvette.



   

2013. október 4., péntek

Szereplők bemutatása

Don't bless me father for i have sinned....


Miranda Benson(16)













A főszereplő. Egy laza, kedves és okos lány akinek a zene a mindene. Egyik legnagyobb álma, hogy világhírű zenész és énekesnő lehessen és ebben egy fiú is segít neki. Bármit megtenne azért, hogy ezt elérje és emiatt sok bajba is keveredik.


                                                                     Kiara Benett(16)


Csinos, kifinomult lány. Mira legjobb barátnője. Kicsikoruk óta elválaszthatatlan barátnők és mindenben támogatják egymást. Bár igaz, hogy különböznek egymástól mert neki a cipők, ruhák és a pasik az elsők. De ettől még megértő és kedves lány, igaz, hogy kicsit bohókás de ki nem?:D
De egy nap Mira távolodni kezd tőle és ez a lánynak nem igazán tetszik ezért segítséget kér.







                                                         Hayley Jaggers(18)


"A kis vörös párduc". Kiara unokatesója aki nagyon különbözik a többiektől. Nem csak a természetellenesen vörös haja miatt, hanem azért is mert tele van testékszerrel. És ha ez nem lenne elég a tetkókból is bőven jut neki.


  
 Jace Snipper(16)







Tipikus szőke herceg. Szőke haj, kékeszöld szem és a tökéletesen izmos felső test. Tipikus rossz fiú és egy igazi bajkeverő.
Minden csaj oda van érte de őt ez nem igazán izgatja mert neki csak az a  BIZONYOS lány kell. 








Bryan Snipper(16)



Jace ikertesója. Igaz nem igazán hasonlítanak egymásra, csak a világos szem és haj stimmel. Enyhe rocker lelke zenélésre inspirálja és titokban Mirával zenélgetnek az iskola pincéjében. Kiara gyanút fog, hogy legjobb barátnője délutánonként mindig eltűnik, és ezáltal Jace segítségét kéri, hogy segítsen neki kideríteni, hogy legjobb barátnője és a fiú ikertestvére mit titkolnak ennyire előlük.